2012. augusztus. 07. 18:16 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 07. 18:03 Gazdaság

Mélyrepüléssel kompenzált a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 236,46 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel 17 770,54 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények estek az előző napi záráshoz képest.

A hétfői nagy emelkedést kissé korrigálta a BUX, így a vezető részvények áresése a várakozások szerint alakult - mondták elemzők.

Kedd reggel került nyilvánosságra az a hír, hogy a kormány módosítja a jövő évi költségvetést, amely azt sugallja, hogy az IMF megállapodást is komolyan akarja a kormány - mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Ez a hír azonban már tegnap kiszivárgott, ez volt az oka a BUX kiugró, 2,04 százalékos emelkedésének. Így semmi különös nem történt, hiszen a mai korrekció bőven alatta volt a tegnapi emelkedésnek - tette hozzá az elemző.

Az európai tőzsdék emelkedtek kedden, a DAX délutánig fél és egy százalék közötti pluszban ingadozott, de a varsói tőzsde indexe is pozitív tartományban volt - számolt be a történésekről Miró József, az Erste vezető elemzője. A BUX korrekcióját ő is a hétfői emelkedéssel magyarázta, illetve a nagy részvények közül az OTP a várt csökkenést hozta, a Mol viszont ennél nagyobbat esett.

A Mol 325 forinttal, 1,88 százalékkal 16 975 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 66 forinttal, 1,76 százalékkal 3689 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 410 forintra gyengült, forgalma 453,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 375 forinttal, 0,94 százalékkal 39.325 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 493 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 294,2 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,22 százalékkal 16 650 forintra erősödött.

A BUMIX 1036,86 ponton zárt kedden, ami 5,02 pontos, 0,49 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés