A harmadik fél vagy befektető által végzendő repülőtéri fejlesztéseket továbbra is gátolja a bürokrácia és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről tapasztalható teljes érdektelenség - mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Így ötvenmillió eurós fejlesztési tervek futnak zátonyra.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport (BA) szerint a bürokrácia és a szaktárca részéről tapasztalható teljes érdektelenség miatt futnak zátonyra tervezett fejlesztéseik - írja a napi.hu. A BA még a pénzügyi válság legnehezebb éveiben, illetve a Malév-csőd okozta kritikus helyzetben is teljesítette beruházási- és fejlesztési kötelezettségeit, bővítette a repülőtér infrastruktúráját - mondta el Jost Lammers, a BA vezérigazgatója.
A vezérigazgató szerint éppen ennek tükrében kelt csalódást, hogy a legutóbbi fejlemények tükrében az látszik: ezt a teljesítményt kormányzati szinten nem ismerik el. Lammers úgy véli, hogy a BA-t és vele együtt az egész idegenforgalmi ágazatot 230 százalékos büntetőadó sújtja a drasztikusan megemelt telekadó következtében. Ezen túl, hat hónappal a Malév csődje után még mindig nem ítélték oda az államközi szerződések által szabályozott útvonalak egyikét sem egyik légitársaságnak sem. Az illetékes minisztérium részéről tapasztalható érdektelenség és bürokratikus buktatók miatt viszont nem tudják megvalósítani fejlesztéseiket, amelyek több száz új munkahelyet is létrehoznának - hangsúlyozta a vezérigazgató.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.