Merkel tovább védi az eurózónát
Németország és Olaszország mindent megtesz az euróövezet megvédéséért - ebben egyezett meg a két ország miniszterelnöke a német helyettes kormányszóvivő vasárnapi tájékoztatása szerint.
Angela Merkel és Mario Monti még szombaton beszélt telefonon egymással, és akkor megvitatták az euróövezet aktuális problémáit. A megbeszélés után kiadott közlemény nem tesz említést konkrét cselekvési tervről.
A két vezető abban is egyetértett, hogy minél előbb át kell ültetni a gyakorlatba azt a megállapodást, amelyet az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői június végén fogadtak el. Ebben többek között az áll, hogy a pénzügyi stabilitást célzó lépések mellett 120 milliárd eurót szánnak a gazdasági növekedés serkentésére.
Előzőleg Angela Merkel a Francois Hollande francia elnökkel folytatott telefonbeszélgetés során is az eurózóna megvédése mellett tett hitet, csütörtökön pedig Mario Draghi EKB-elnök fejtette ki egy konferencián, hogy az Európai Központi Bank "mandátumán belül bármit megtesz az eurózóna védelmében".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.