Megtette javaslatait az IMF Budapestről távozó küldöttsége
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi küldöttségének vezetője, Thanos Arvanitis nyilatkozatot adott ki a szervezet egyhetes látogatásáról. Az IMF üdvözli a kormány elkötelezettségét a felülvizsgált konvergenciaprogramban 2012-re, 2013-ra kitűzött gazdasági célokkal kapcsolatban, a jelenleg folytatott monetáris politikai irányvonalat továbbra is megfelelőnek tartja, ugyanakkor megjegyzi, hogy rendkívül fontosak a bankrendszer stabilitását helyreállító reformok.
A Nemzetközi Valutaalap delegációja július 17-e és 25-e között Budapesten járt, hogy megkezdje a hiteltárgyalásokat, melyet a magyar kormány kért. A delegáció szorosan együttműködött az Európai Bizottság küldöttségével és az Európai Központi Bank megfigyelőivel. A látogatás lezárásaként Thanos Arvanitis, az IMF magyarországi delegációjának vezetője nyilatkozatot adott ki.
A magyar gazdaságnak továbbra is kihívásokkal kell szembenéznie a magas államháztartási és a külső hiány, a banki mérlegekben lévő feszültség, valamint az országgal szembeni bizalmatlanság miatt. A nehéz külső és belső gazdasági környezetben 2012-ben várhatóan nem lesz gazdasági növekedés, 2013-ban viszont már szerény növekedés valószínű. A magánbefektetések alacsony szintje és a munkaerő-piaci kilátások ugyancsak befolyásolják a növekedést – tette hozzá.
Rövid távon kulcsfontosságú fenntartani a makrogazdasági és pénzügyi stabilitást, valamint meg kell teremteni a hangsúlyosabb növekedés alapjait, hogy növelhető legyen az életszínvonal. Arra kell ezért törekedni, hogy fenntartható módon haladjon a pénzügyi konszolidáció, állítsák helyre a pénzügyi szektor épségét, támogassák a strukturális reformokat, és teremtsenek befektetőbarát környezetet, a Széll Kálmán-terv céljainak megfelelően.
Az IMF üdvözli a kormány elkötelezettségét a felülvizsgált konvergenciaprogramban 2012-re, 2013-ra kitűzött gazdasági célokkal kapcsolatban. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni ugyanakkor arra, hogy kiegyensúlyozottabb pénzügyi konszolidációt érjen el az ország, és mindezt nem ad hoc intézkedésekkel, hanem a kiadások racionalizálásával. Javulhatnak a magánszektor által vezérelt növekedés feltételei, és idővel csökkenhet az adóterhelés, ha az állam kisebb és hatékonyabb, intézkedései pedig határozottak és kiszámíthatóak. 2013-ban újabb intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy csökkenjen az államháztartási hiány és az államadósság is csökkenőpályára álljon – jegyezték meg.
"A jelenleg folytatott monetáris politikai irányvonal továbbra is megfelelő, tekintettel az infláció és a maginfláció jelenlegi megugrására és a tartósan magas kockázati prémiumra. A hitelállomány csökkenése leginkább a bankrendszer, a háztartások és a vállalati szektor strukturális kihívásait, valamint a közelmúltban hozott politikai intézkedéseket tükrözi. Rendkívül fontosak a bankrendszer stabilitását helyreállító reformok egy még inkább vállalkozásbarát környezetben azért, hogy ennek következtében a bankok is hozzájárulhassanak a gazdasági fellendüléshez" – áll a nyilatkozatban.
A magasabb és még szélesebb rétegekre kiterjedő növekedés eléréséhez nagyobb hangsúlyt kell fektetni a strukturális reformokra az IMF szerint. "A munkaerőpiac részvételének ösztönzését, a verseny erősítését és a veszteséges állami tulajdonú vállalatok (különösen a közlekedés területén) átalakítását szolgáló, valamint a minden vállalatnak egyenlő versenyfeltételeket biztosító intézkedésekre kell helyezni a fókuszt" – írják.
A delegációvezető megismétli a nyilatkozatban az IMF korábbi mondatait, miszerint a tárgyalások konstruktívak voltak és a párbeszédet később folytatják.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.