Átalakulóban van a balatoni szállásközvetítés: a helyi utazási irodák közreműködése helyett egyre inkább nagy nemzetközi cégek internetes keresőoldalain keresztül találnak alkalmas magánszállást a külföldi vendégek. A szállásadók magánszámlára, euróban kapják a bérleti díjat. A pénz a legtöbb esetben az adóhatóság számára is láthatatlan marad – írja az azenpenzem.hu pénzügyi oldal.
A balatoni strandokon, éttermekben és áruházakban szinte elvétve lehet magyar szót hallani. Pedig a hivatalos változat szerint a tó mellől eltűntek a külföldiek és mostanra egyértelműen a hazai vendégek dominálnak. – mutat rá az ellentmondásra az azenpenzem.hu cikke.
A pénzügyi oldal által megszólaltatott egyik, szállásközvetítéssel foglalkozó utazási iroda, a Balaton Travel korábban szinte csak beutaztatással foglalkozott. A vezetőjének az elmondása szerint a külföldi ügyfeleik száma évről évre csökken, a forgalmuk nagy részét a belföldi turizmus adja. Az adóhatóság (NAV) adatai szerint a bérbeadásból származó jövedelmek jelentősen csökkentek – mintha a túlkínálat miatt az árak olyan alacsonyak lennének, hogy már nem érné meg kiadni a nyaralókat.
A pénzügyi oldal más következtetésre jut: a külföldiek ma már sokszor más úton kerülnek vendégként a nyaralókba. A szállásközvetítői piacot ma ugyanis „már neves nemzetközi dán és német szállásközvetítő irodák uralják. A tulajdonosokkal közvetlenül állapodnak meg, így a rajtuk keresztül érkezők nem szerepelnek a helyi idegenforgalmi statisztikákban.” - írja az oldal. A szállásadók a díjat euróban kapják, magánszámlákra.
Az azenpenzem.hu felhívta az egyik céget, így meggyőződhetett arról, hogy egy kisebb nyaralónál 6-30 eurót hozhat fejenként és éjszakánként az internetes cégek által közvetített vendég, amely után a gyűjtőoldal működtetői jutalékot kapnak. A cégek utókövetéssel kontrollálják a minőséget és az általuk közvetített információk pontosságát – a szállással kapcsolatos összes feladat (beleértve az adó megfizetését) már a szállástulajdonos dolga.
Ezek az internetes oldalak a külföldre utazó magyarok esetében is népszerűek – volt, aki bizonyára így kapta az ötletet, hogy a balatoni ingatlanját ezeken keresztül hirdesse.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.