Csődbe jutott Heves
Akár 1,5 milliárd forint értékű követelést is benyújthatnak a hitelezők a Heves városa ellen megindult adósságrendezési eljárás során - közölte a település polgármestere hétfőn. A független Csáki Zsigmond szerint a szállítói tartozás 400 millió forint, illetve egymilliárd forintra rúghatnak a további követelések.
A város a következő időszakban csak a minimálisan kötelező szolgáltatásokat tudja biztosítani, olyan szinten, ami kijön az állami normatívából - mondta a polgármester.
Szerinte a település gyakorlatilag a rendszerváltás óta forráshiánnyal működik és csupán az állam által biztosított, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek járó, úgynevezett önhikiből tudták biztosítani a közszolgáltatásokat.
Csáki Zsigmond szerint ez vezetett oda, hogy a 2007-ben fejlesztési céllal kibocsátott kötvényekért kapott pénz egy részét kénytelenek voltak működtetésre felhasználni, miközben folyamatosan csökken az önhiki összege is, most pedig elfogyott a pénz.
A számlavezető pénzintézet is beszüntette a hitelezést, illetve inkasszót tett az önkormányzati számlára a közétkeztetést szolgáltató cég is. Az önkormányzat ebben a helyzetben saját maga kérte az adósságrendezés elrendelését a bíróságtól.
A polgármester szerint az erősen korlátozott adóbevételekkel rendelkező város évente 400 millió forinttal pótolja ki a közoktatási normatívát, kistérségi központi orvosi ügyeletet, zeneiskolát működtet, illetve fenntartja az Eötvös József középiskolát, amelybe 40 településről érkeznek a diákok.
Mindez nem folytatható a jelenlegi keretek között - tette hozzá Csáki. A jogszabályok szerint most egy adósságrendezési bizottság felállítása következik, amelyben helyet kap a bíróság által az eljárás lefolytatására kijelölt Kelet-Holding Zrt. pénzügyi gondnoka. Ezt követően 30 napon belül kell elkészíteni a város válságköltségvetését - mondta Csáki Zsigmond.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.