A nyugat-európai tőzsdék csütörtökön tovább gyengültek.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,95 százalékos napi csökkenéssel 1 029,27 ponton zárt, 2,78 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
A piacok visszatérnek az EU június végi csúcsértekezlete előtti pozíciókba. A csúcson sokat dicsért elhatározások születtek ugyan az euróövezeti mentőalapok bankmentő és állampapír-vásárló tevékenységének piacbarát megszervezésére, de a sok feltétel miatt idén aligha léphetnek életbe az új módszerek.
Ettől eltekintve is kezd megint "minden összejönni": az amerikai Fed továbbra sem ígér semmiféle pénzügypolitikai enyhítést, a kínai gazdaság második negyedévi növekedéséről kiábrándító adatokra számítanak az elemzők pénteken - ettől csütörtökön már a nyersanyagipari részvények sem támogatták a fő mutatókat -, és rosszul indult a vállalati beszámolási szezon is.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 56,23 pontos, 0,99 százalékos romlással 5.608,25 ponton zárt, 0,65 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban végezte, mint 2010-et. A frankfurti DAX-30 34,50 pontos, 0,53 százalékos mínusszal 6 419,35 ponton végzett, 8,83 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal gyengült. Párizsban a CAC-40 22,07 ponttal, 0,70 százalékkal 3 135,18 pontra gyengült, ez 0,78 százalékkal rosszabb a múlt év véginél. Tavaly 16,95 százalékot esett. A milánói FTSE MIB-40 2,00 százalékot, a madridi IBEX-35 2,58 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,92 százalékot vesztett. Varsóban a WIG20 3,03 százalékkal 2 153,90 pontra zuhant, de a Mol csak 0,50 százalékkal süllyedt, 238,00 zlotyra.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,25 százalékkal, az S&P-500-as 0,61 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 1,26 százalékkal volt az előző záró alatt.
Estefelé az euró, hajszállal 1,22 dollár fölött, 0,28 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint szerda este. A dollárt elsősorban az erősítette, hogy a Fed nem jelzett további enyhítést. A közös valuta 1,2168 dolláros napközi mélypontja ismét új kétévi mélypont volt. A svájci frankhoz képest az euró 1,20 frank fölött változatlan maradt.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 99,43 dollárba került, 80 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 1,75 dollárral 866,75 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany is olcsóbb lett, késő délután unciánként (31,1 gramm) 1 560,20 dollár volt a szerdai késői 1.574,25 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.