Az Orbán-kormány megint bolondot csinál az EU-ból, mivel minden, a jegybankot érintő törvényt egyeztetni kellene az Európai Központi Bankkal, és a Magyar Nemzeti Bankra kivetni tervezett tranzakciós illeték ebbe a kategóriába esik - nyilatkozott Róna Péter a Financial Times beyondbrics blogjának. A University of Oxfordon tanító magyar közgazdász szerint ha az MNB-t nem veszik ki a tranzakciós illeték megfizetésének hatálya alól, akkor a jövő héten hazánkba érkező IMF-delegáció nem sokáig fog maradni.
Az uniós csatlakozási szerződésünkben foglaltak szerint kötelességünk konzultálni az Európai Központi Bankkal (EKB) minden, a jegybankot érintő törvénnyel kapcsolatban, és az MNB-re kivetni tervezett tranzakciós illeték pont ebbe a kategóriába esik - fejtette ki Róna Péter oxfordi közgazdász a Financial Times beyondbrics blogjának. A félig Angliában élő magyar közgazdász, aki a jegybank Felügyelő Bizottságának (FB) is tagja, kezdeményezte az FB rendkívüli ülésének összehívását is, hogy ezt a kérdést megtárgyalják.
Mint ismeretes, a kormány a tranzakciós illetéket az MNB-re is kivetni tervezi, mintegy 100-120 milliárdos bevételt remélve ettől. Az ügy pikantériája ugyanakkor az, hogy a jegybank hiányát a kormányzatnak a következő évben pótolnia kell, így csak ideiglenes állami pluszbevételről beszélhetünk és így a 2014-es költségvetésben legalább 100 milliárdos lyuk keletkezhet.
Az illeték bevezetése, melyet az MNB-nél elhelyezett egynapos és kéthetes betétekre vetnének ki, Róna szerint közvetlenül sérti az Európai Bizottság egyik 2011-es direktíváját, mely szerint tilos a nemzeti bankokra tranzakciós adókat kivetni. A magyar kormány ebben az esetben viszont könnyű helyzetben van, mivel a direktívát az Egyesült Királyság minden bizonnyal megtorpedózza majd, még mielőtt az hatályba lépne.
A tranzakciós illeték jegybankra történő kiterjesztése Róna szerint azért is problémás, mivel közvetlen hatással van a monetáris politikára és összekapcsolja azt a fiskális politikával. "Ez eredendő bűn, mivel a modern makroökonómia ennek a két politikának a szétválasztásán nyugszik" - fejtette ki a közgazdász. Róna úgy véli, hogy a kormány már minden bizonnyal egyeztet az EKB-val ebben a kérdésben, de ha a tranzakciós illeték hatálya az MNB-re továbbra is érvényes marad, akkor szerinte nem sokáig tartózkodik majd nálunk a jövő héten Magyarországra érkező IMF-delegáció.
* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek
Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.