Ritkaság: nőtt tavaly az észak-koreai GDP
Ritka fejleményről számolt be a dél-koreai központi bank vasárnap: az északi országrész, vagyis a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hazai összterméke (GDP) növekedett tavaly. Ilyen az utóbbi hat évben másodszor fordult elő.
A dél-koreai megfigyelők becslése szerint a 0,8 százalékos gazdasági növekedést elsősorban a 2010-es, 2,1 százalékos visszaesés után 5,3 százalékkal gyarapodott mezőgazdasági termelés és az építőipar táplálta. Az építőipar kibocsátása 3,9 százalékkal nőtt az egykori alapító államfő, Kim Ir Szen születésének századik évfordulójára indított kampányban. Az észak-koreai fővárosban, Phenjanban több tízezer új lakást építettek.
Ezzel együtt a világtól elzárt, atomfegyverkezési programja miatt nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Korea változatlanul a világ egyik legszegényebb országa. Az észak-koreai kormány nem közöl adatokat a gazdaság alakulásáról, a dél-koreai központi bank becslése szerint az évi GDP egy főre jutó értéke mindössze 1200 dollár körül lehet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.