Még a nyáron elfogadhatják az agrárkamarai törvényt
A Napi Gazdaság információi szerint a szerdai kormányülésre bekerült az agrárkamarai törvény tervezete és az előzetes menetrend szerint, ha jóváhagyták, ezen a héten beterjesztik az Országgyűlésnek, amely a törvényt még a nyáron elfogadhatja.
A legjelentősebb változás a tervezetben, hogy a testületi tagság csak a mezőgazdasági termelők és az élelmiszer-ipari feldolgozók számára lenne kötelező, a kereskedelem, a kereskedelmi láncok kimaradnának - írta a lap csütörtöki számában, hozzátéve: korábban ez volt a legvitatottabb része a tervezetnek, a kiskereskedelem ugyanis az iparkamarai érdekeltségbe tartozik.
Az egész ágazatban, illetve élelmiszerláncban komoly feszültséget kiváltó másik elképzelés a szavazati jog és a tagdíj közti aránytalanság volt, az utóbbi megállapításának módja és emiatt az aránytalanul nagy bevételi terv szintén ellenállást váltott ki az érintettek köréből. A Napi Gazdaság úgy tudja, a kormány elé került javaslatban már mindenkire vonatkozó, fix összegű és az iparkamarai regisztrációs díj összegéhez hasonló mértékű tagdíj szerepel, nem pedig árbevétel-arányosan megállapított.
Amennyiben a parlament még ebben az ülésszakban elfogadja a törvényt, az egy hónappal később hatályba is lépne, 2013 tavaszán pedig sor kerülhetne a kamarai választásokra is - írta a lap.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.