Haranghy Csaba lett a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója
Tarlós István főpolgármester július 1-jei hatállyal Haranghy Csabát nevezte ki a Fővárosi Vízművek vezérigazgatójává - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden.
Haranghy Csaba négy év után tölti be ismét a vezérigazgatói posztot - olvasható a Fővárosi Vízművek honlapján. Haranghy Csaba 2002 és 2008 között volt a cég első embere. Az eddigi vezető, Keszler Ferenc ismét a gazdasági vezérigazgató-helyettesi teendőket látja el.
A Fővárosi Közgyűlés május végén hagyta jóvá a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlását, valamint az 1997-ben kötött menedzsmentszerződés megszüntetését. A külföldi befektetőkkel, azaz a francia Suez Environnementtel és a német RWE-vel június elején aláírt megállapodás szerint mintegy 15 milliárd forintért kerül vissza 100 százalékos önkormányzati tulajdonba a társaság. A mostani vezetőváltás ennek az átadás-átvételnek az egyik eleme - olvasható a cég honlapján.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.