2012. június. 29. 17:37 Utolsó frissítés: 2012. június. 29. 18:10 Gazdaság

Régen zárt ilyen magasan a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 557,81 pontos, 3,32 százalékos emelkedéssel, 17 341,07 ponton zárt pénteken.

Az elemzők az EU csúcsról hajnalban érkezett hírekkel magyarázták, hogy a piacok mindenütt emelkedéssel díjazták a megállapodást, és ez alól a BÉT sem volt kivétel.

Gábler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője úgy vélte, hogy az uniós döntéshozók lerakták a szorosabb fiskális és politikai integráció alapköveit.

A BÉT-en az OTP-részvények kiemelkedően teljesítettek, pedig több kérdőjel van még a tranzakciós adó körül. Miután pénteken zárult az első fél év, az alapkezelők is érdekeltek voltak a mutatósabb eredményben - jegyezte meg az elemző.

Ugyancsak az EU-csúccsal indokolta a tőzsdei emelkedést Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Ő is utalt a Richteren kívüli vezető részvények jelentős drágulására, illetve arra, hogy a forint is erőre kapott napközben. Mindkét elemző korrekcióra számít hétfőn.

A Mol 600 forinttal, 3,82 százalékkal 16 300 forintra erősödött, 692,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 167 forinttal, 4,91 százalékkal 3570 forintra nőtt, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 19 forinttal, 4,47 százalékkal 444 forintra emelkedett, forgalma 781,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama változatlanul 37 200 forintot ért, a részvények forgalma 681,2 millió forint volt. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 58,3 millió forintos forgalom mellett 330 forinttal, 2,30 százalékkal 14650 forintra növelte értékét.

A BUMIX 1046,33 ponton zárt pénteken, ez 19,36 pontos, 1,89 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés