Túl jól pörög a norvég gazdaság, megpróbálják visszafogni
Miközben az Európai Unió azon gondolkodik, hogyan tudná elősegíteni tagállamai gazdaságának növekedését, Norvégiában éppen az a baj, hogy a szárnyaló olajbevételek túlságosan meglódították gazdaságot, erősítik a norvég koronát és ezzel visszafogják az exportot.
Az idén a norvég gazdaság - a kormányzati várakozások szerint - 2,75 százalékkal nő, jövőre pedig 3 százalékkal bővül.
A pénzügyminisztérium kedden azt közölte, hogy a gazdaság visszafogása érdekében az idei költségvetés számára még tavaly jóváhagyott 122 milliárd koronás olajbevételeket 6 milliárd koronával csökkentik.
A tartósan magas olajárak miatt Norvégia hatalmas bevételekre tesz szert a kőolajból, de ezeket a gazdaság túlhevülésétől tartva nem tudja otthon elkölteni. Norvégiában az idén 3,25 százalékos átlagos munkanélküliséget várnak, szemben a 10,2 százalékos uniós átlaggal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.