2012. május. 11. 17:34 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 11. 17:31 Gazdaság

Mínuszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,22 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 17.319,16 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma mindössze 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta: hétvégi hangulatban telt a pénteki kereskedés a hazai részvénypiacon, az árfolyamok viszonylag szűk sávban mozogtak, a forgalom meglehetősen alacsony volt. 

A vezető részvények közül az OTP mozgását "ígéretesnek" értékelte az elemző, hozzátéve, hogy a pénzintézet jövő hét kedden teszi közzé első negyedéves eredményét. Kifejtette, hogy az európai piacokon negatív hangulat alakult ki, de a kedvező tengerentúli tőzsdei mozgások miatt vissza tudtak korrigálni a fontosabb indexek. Varga Zoltán szerint a következő héten is ideges kereskedésre lehet számítani, hiszen továbbra is fennállnak a kockázatok a görög belpolitikai helyzet miatt. 

A Mol árfolyam 150 forinttal, 0,90 százalékkal 16.500 forintra csökkent, 719,2 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 50 forinttal, 1,36 százalékkal 3.720 forintra erősödött, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,65 százalékkal 462 forintra gyengült, forgalma 501,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 505 forinttal, 1,38 százalékkal 36.210 forintra esett, a részvények forgalma 159,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 184,3 millió forintos forgalom mellett 255 forinttal, 1,81 százalékkal 14.380 forintra nőtt.

A BUMIX 1.128,17 ponton zárt pénteken, ez 0,72 pontos, 0,06 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.