2012. május. 11. 09:24 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 11. 09:24 Gazdaság

Gyengén kezdte a napot a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,02 pontos csökkenéssel, 17 356,36 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,03 százalékkal gyengült.

Nagy Bertalan, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint "lefelé csorgás" jellemezheti a mai kereskedést, ami már a nyitásban is megjelenik. Az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Telekom csütörtökön történelmi mélypontra, 460 forintra esett, ahonnan kissé feljebb kapaszkodott zárásban, 465 forintra, de a jelenlegi árfolyam mellett a várható osztalék 10,5 százalék, ami vételre ösztönözheti a befektetőket.  Az OTP esetében már kevésbé optimista Nagy Bertalan, aki úgy látja, hogy a bankpapír a nemzetközi hangulatnak van kitéve, és ez most nem igazán kedvező.

Balásy Zsolt, az MKB Bank elemzője is úgy vélte, hogy egy nap pihenő jutott az esésben, a péntek reggeli gyenge kínai makroadatok nyomán ismét az eladók kerülhetnek túlsúlyba, a DAX 1 százalék körüli mínusszal nyithat. Az elemző véleménye szerint gyengül a forint is és mindez a BÉT-re is rányomhatja majd a bélyegét.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,85 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 17 361,38 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyra Telekom és az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 150 forinttal, 0,91 százalékkal 16 650 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 32 forinttal, 0,88 százalékkal 3 670 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 465 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 610 forinttal, 1,69 százalékkal 36 715 forintra emelkedett, a részvények forgalma 776,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 64,3 millió forintos forgalom mellett 75 forinttal, 0,53 százalékkal 14 125 forintra esett.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.