2012. május. 03. 18:18 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 03. 18:35 Gazdaság

Tovább esett a forint

Kissé tovább gyengült a forint csütörtökön estére: az eurót hat óra körül 284,51 forinton jegyezték, míg délután 283,50 forint, délelőtt 282,80 forint volt az uniós fizetőeszköz a bankközi piacon.

A forint a régiós valutákkal egyetemben az Európai Központi Bank délutáni kamatdöntése után kezdett el gyengülni. Mario Draghi, az EKB elnöke a bank csütörtöki kamatdöntő ülése után elmondta: az európai gazdaságok kilátásait továbbra is súlyos kockázatok terhelik, de a jelek szerint a gazdaság az első negyedévben alacsony szinten ugyan, de stabilizálódott.

A pénzpiacok leginkább azt várták, hogy Draghi tesz-e utalást további monetáris könnyítés lehetőségére és állampapír-vásárlásra, de erről egyelőre nincs szó. Kissé gyengült a forint a svájci frankkal szemben is: az árfolyam 236,79 forint volt este, délután 236,00 forintot, délelőtt 235,45 forintot kellett adni a svájci devizáért.

Egy dollár 216,32 dollárt ért estefelé, délután 215,35 forinton, délelőtt 215,00 forinton állt a jegyzés. A japán jen árfolyama 2,6916 forint volt este, 2,6740 forint délután, és 2,6753 forint délelőtt.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.