Az osztrák önkormányzatok és tartományok is vállalták a takarékoskodást
A központi költségvetés mellett az osztrák önkormányzatok és a kilenc osztrák tartomány is szigorúbb költségvetési fegyelmet vállal a nulldeficit elérése érdekében.
A szövetségi kormány és a tartományok úgynevezett stabilitási paktuma a tartományi és helyi önigazgatási szintek számára ugyanúgy a deficit fokozatos, meghatározott mértékű csökkentését írja elő a következő négy és fél évre, ahogy a tavasszal a parlamentben megszavazott többéves költségvetési terv a központi kormány számára. A hiánycél túllépése esetére az uniós túlzottdeficit-eljárás mintájára szankciókat ír elő a megállapodás.
Az osztrák stabilitási paktum célja, hogy 2016-ra megszűnjön a költségvetés hiánya. A paktum nélkül ez 2017 közepére valósulhatott volna meg.
A szövetségi költségvetés szintjén idén a bruttó hazai termék (GDP) 2,99 százalékát kitevő hiánnyal számol a kormány, 2013-ban 2,18 százalékkal. A tartományok költségvetése idén 0,54 százalékos hiányt mutathat, 2013-ban 0,44 százalékot engedélyeznek.
A hatásköreikhez kitartóan ragaszkodó tartományok csak hosszadalmas alkudozások után adták jóváhagyásukat a deficitcsökkentési tervhez. A szakértők véleménye megoszlik abban, hogy végül mennyire lesz eredményes a paktum. A hiánycél túllépése esetére a deficit küszöb feletti részének 15 százalékát kitevő büntetés fenyegeti a tartományokat. A szankció azonban nem automatikus, hanem egy, a tartományok, a kormány és az önkormányzatok képviselőiből álló hattagú testület egyhangú döntéséhez kötötték. A "deficitbűnbe eső" tartományok ilyen módon megvétózhatják megbüntetésüket.
A stabilitási paktum része az úgynevezett adósságfék is. Ez előírja, hogy a szövetségi állam, a tartományok és az önkormányzatok szintjén a konjunkturális hatásoktól megtisztított deficit együttesen nem haladhatja meg a GDP 0,45 százalékát, az állami kiadások pedig középtávon nem nőhetnek gyorsabban, mint a gazdasági növekedés.
A stabilitási paktum többi elemével ellentétben az adósságfék bevezetése már korábban is eldöntöttnek számított. Az osztrák kormánykoalíció eredetileg alkotmányos erejű törvényben akarta rögzíteni, de az ellenzék támogatása hiányában nem gyűlt össze az ehhez szükséges kétharmados parlamenti többség.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.