Negyedével csökkent tavaly a görög bérek reálértéke
Majdnem negyedével csökkentek a bérek tavaly a görög magánszektorban a Gazdaság Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtöki közlése szerint.
A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagbére 23,1 százalékkal csökkent tavaly, az inflációt figyelembe véve, reálértékben még ennél is jelentősebben, 25,3 százalékkal esett - olvasható a szervezet jelentésében.
Az adózott éves átlagbér tavaly 12 530 euró (körülbelül 3,608 millió forint) volt.
A tavalyi csökkenéssel a görög átlagbérek a 2006-os szintre kerültek, de még így is kétharmaddal meghaladták a 2000. évit, mielőtt Görögország csatlakozott az euróövezethez.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.