Gazdaság hvg.hu 2012. április. 21. 09:40

"Hajmeresztőnek" tartja Orbán volt minisztere a tranzakciós adót

Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint fordulatra van szükség. Chikán Attila a Duna Tv Közbeszéd című műsorában azt mondta, hogy az unióval és az IMF-fel való tárgyalások felé sokkal nagyobb elhatározottsággal kell fordulnunk.

Miközben elemzők a hazánk és az EU-IMF közötti megállapodás valószínűségét latolgatják, addig az első Orbán-kormány gazdasági minisztere kézzelfogható reálgazdasági lépéseket sürget ahhoz, hogy Magyarország a versenyképességi rangsorban visszaszerezze 10 évvel ezelőtti helyét.

Chikán Attila a Duna Tv Közbeszéd című műsorában azt mondta, hogy fordulatra van szükség, ami mögött sok egyedi intézkedés kell, hogy legyen. A közgazdász szerint nem személyi, hanem politikai kérdés a fordulat. A kormánynak persze le kell vonni a bizonyos személyi konzekvenciákat is, de „mélyebben vannak a megoldásnak a gyökerei, mint hogy egy vagy két személynek a kicserélésével megoldható legyen” – nyilatkozta.

Chikán Attila szerint az első lépés egy határozott kommunikációs fordulat kell, hogy legyen, amelyben a politika megteremeti a mozgásteret a gazdasági lépésekhez. A közgazdász úgy véli, ide tartozna, hogy az Európai Unióval és az IMF-fel való tárgyalások felé sokkal nagyobb elhatározottsággal forduljunk. Az EU azt várja, hogy intézkedéseket, lépéseket tegyünk – magyarázta a közgazdász. Chikán Attila közölte: „azzal, hogy beléptünk az unióba, aláírtunk egy olyan megállapodást, amely szerint azokat a szabályokat, amit az unió kötelezően előír, azokat betartjuk. A szabályok között sok van, amelyeknél értelmezés kérdése, hogy betartjuk-e” – mondta. Hozzátéve: „az is nyilvánvaló, hogy az Európai Unió ma nem különösképpen jóindulatú velünk szemben az értelmezéseknél. Ezért mi sokat tettünk, hogy így legyen” – közölte. A szakember véleménye szerint „nem kellene a szabadságharcot folytatni, de ez nem jelent fegyverletételt, hanem tárgyalásokat jelent” – magyarázta.

Nem hatékony a struktúra

Chikán szerint a fordulat másik eleme, hogy komoly intézményi változásokra van szükség. A közgazdász véleménye szerint a kormányzati struktúra, legalábbis ami a gazdasági vonatkozásokat illeti, nem a leghatékonyabb. Chikán szerint sokkal hatékonyabb lehetne egy központ kialakítása, ahonnan a gazdaságpolitika legfontosabb intézkedései rendszerbe foglalva kiindulnának. „A gazdasági minisztérium régebbi felállása hatékonyabb volt, akkor, amikor a fejlesztéspolitika és a napi gazdasági irányítás egy intézmény alá tartozott” – nyilatkozta.

Chikán Attila
Fülöp Máté

A szakember úgy véli: az adórendszer a szétesés jeleit mutatja. Szerinte a költségvetési problémák miatt a kormányzat minden eszközt meg kell ragadjon, hogy bevételekre tegyen szert. "Azt látni, hogy valóban megvolt a szándék, hogy a kis adók megszüntetésével egy átláthatóbb, egyszerűbb adórendszer jöjjön létre, (..) de egyre inkább szivárognak vissza azok az elemek, amelyek az adórendszer átláthatatlanságához vezetnek” – nyilatkozta.

Táptalaj a kiskapuknak

„A tranzakciós adót hajmeresztőnek tartom” – fogalmazott újságírói kérdésre a közgazdász, aki kifejtette: „ha belegondolunk, hogy hány tranzakció megy végbe az országban, s hogy erre rá kell építeni egy rendszert, akkor itt is érvényesül az, ami általában, mégpedig, hogy minél bonyolultabb és sokoldalúbb egy rendszer, annál inkább táptalajt ad a kiskapuknak és az ügyeskedésnek”.

A közgazdász jó jelnek tartja, hogy a hiány 3 százalék alatt maradhat, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy ezt sok egyszeri intézkedéssel érte el a kormány. Chikán Attila szerint „kérdés, hogy ha kivezetjük a különadókat, akkor hogyan tudjuk tartani a 3 százalékot”.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a hátralévő két évben van-e esély olyan fordulatra, ami könnyebb helyzetbe hozhatja az országot, a közgazdász közölte: „az ország nagyon nehéz helyzetben van, s ez nem ennek a kormánynak eredménye”. Magyarázatként utalt arra, hogy időben a magyar válság megelőzte a nemzetközi válságot. „Mi már akkor problémában voltunk, amikor a nemzetközi világ még nem” – nyilatkozta, hozzátéve „ennek következménye, hogy egy elgyengült országot ért a nemzetközi pofon, s az is látszik, hogy lényegesen nagyobbat is ütött rajtunk” – mondta.

„Nem hiszem, hogy 1-2 év alatt nagyon jelentős fordulatokat lehet elérni. Én azt hiszem, hogy ha például a folyó bevételkiadás egyenlegéből meg tudjuk a költségvetési hiány problémáját oldani, akkor már jól teljesítettünk” – közölte Chikán Attila a Közbeszédben.

zöldhasú
Hirdetés