Reuters: nem várnak alapkamat-változást az elemzők
A jegybanki alapkamat 7 százalékos szinten tartását várják a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának jövő keddi ülésén az elemzők a Reuters hírügynökség csütörtökön ismertetett felmérése szerint.
A megkérdezett 24 elemző közül mindenki azzal számol, hogy már a negyedik egymást követő hónapban tartja majd a 7 százalékos szinten az alapkamatot a testület.
Év végén 6,5 százalékos, 2013 végén pedig 6 százalékos alapkamatra számítanak a megkérdezettek.
Az elemzők szerint idén 0,3 százalékkal csökken a magyar GDP az egy hónappal korábban készült felmérésben várt 0,1 százalék helyett, jövőre azonban már 1,3 százalékos növekedést valószínűsítenek.
Az elemzői konszenzus szerint jövőre 3,4 százalék lesz az átlagos infláció az idei 5,5 százalék után, majd 2014-ben már 3,2 százalékra csökken.
Míg korábban a legtöbb elemző arra számított, hogy a második negyedévben születik meg a Magyarország és az IMF, illetve az EU közötti megállapodás, a Reuters által készített legújabb felmérésben a 18 megkérdezett elemző közül 13 szerint az egyezség csak a második félévben jön létre. Négyen a negyedik negyedévre várják a megállapodást.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.