Nemzeti Eszközkezelő: hatályba lépett a lakbérről és cseréről szóló rendelet
Megjelent és hatályba lépett a Nemzeti Eszközkezelőnek értékesített ingatlanok bérleti díjáról és cseréjének feltételéről szóló kormányrendelet. A lakbér induláskor a devizahitel felvételekor megállapított forgalmi érték 1,5 százaléka lesz évente, majd az inflációval emelkedik.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendelet szerint a lakbér összegét a bérleti szerződésben kell megállapítani. A lakbér egy naptári hónapra számított mértéke a bérleti szerződés megkötésének évében a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor megállapított forgalmi érték 1,5 százalékának egy tizenketted része.
A bérbeadó a bérleti szerződésben megállapított lakbér összegét tárgyév március 1-jétől évente a Központi Statisztikai Hivatal által a honlapján közzétett előző évi éves fogyasztói árindex mértékével megegyező mértékben növeli. A lakbér összegének változását a bérbeadó évente február 28-áig írásban közli a bérlővel.
A lakások bérleti jogának a bérlők közötti cseréje esetén a Nemzeti Eszközkezelő a cseréhez való bérbeadói hozzájárulást akkor adhatja meg, ha egyik bérlőnek sem áll fenn lakbérfizetési hátraléka. Giró-Szász András kormányszóvivő még márciusban azt mondta: a 1,5 százalékos bérleti díj "nem jelenthet vállalhatatlan terhet" a bérlőnek. Példaként említette, hogy egy nyolcmillió forint értékű lakás havi díja tízezer forint lesz.
A Nemzeti Eszközkezelő csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy várhatóan április végén, május elején megköti az első adásvételi és bérleti szerződéseket. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) programja idén január elsejétől működik. A hitelező pénzintézetek márciusban megkezdték azoknak az ingatlanoknak a felajánlását, amelyeket még januárban jelöltek ki kényszerértékesítésre, és amelyek minden egyéb törvényi feltételnek is megfelelnek. A hitelezők által eddig felajánlott ingatlanokat a NET az állam javára megvásárolja - közölte az eszközkezelő.
A bankok április 15-ig határozzák meg a második negyedévben kényszerértékesítésre szánt ingatlanok körét. Ezek közül azok kerülhetnek majd be a NET programjába, amelyek esetében az ingatlanra, a hitelszerződésre, valamint a szociális rászorultságra vonatkozó összes törvényi feltétel teljesül, és az adásvételhez a hitelező hozzájárul.
Az eszközkezelő által működtetett programhoz mind a deviza, mind a forint alapú jelzálogkölcsön-szerződéssel rendelkező hiteladósok csatlakozhatnak, függetlenül attól, hogy a kölcsönt lakásvásárlásra vették fel, vagy szabad felhasználású volt - emlékeztet a közlemény. A kormány és a bankszövetség tavaly decemberi megállapodásának értelmében az idén 8.000 ingatlant vásárol meg az eszközkezelő, a kabinet pedig biztosítja ennek feltételeit.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.