Minden egyes tárca megtette javaslatait a költségvetési kiigazításokról a múlt heti határidőig, a kabinet a következő ülésein dönt a tervekről - írta a Világgazdaság kedden a Kormányszóvivői Iroda közlése alapján.
A lap emlékeztet, hogy a kormány összeg említése nélkül februárban szólította fel az érintett tárcákat: február 29-ig és március 14-ig nyújtsák be ötleteiket, hogyan spórolható meg pénz az idén és jövőre a fővárosi tömegközlekedés és a gyógyszerkassza átalakításával, valamint az elektronikus útdíj 2013. júliusi bevezetésével.
A Világgazdaság úgy tudja, a gyógyszerkasszát érintően több javaslat is a kabinet elé került, részben azért, mert a januári adatok alapján az idei, a 2011-eshez képest százmilliárd forinttal csökkentett büdzsét sem sikerül tartani, részben azért, mert a megszorítások újabb variációi közül a kormány nem tartja elfogadhatónak azt, amely a betegterheket növelné. Ilyen lenne például az, amely minden vényköteles orvosságra kiterjesztené a jelenleg a 100 százalékos támogatottságúaknál kötelező 300 forintos receptdíjat. Van olyan javaslat is, amely a készítmények támogatásánál vezetne be újabb szigorításokat, hogy mérsékeljék a pénzkiáramlást - írta a lap.
A BKV finanszírozásáról a Főpolgármesteri Hivatal a Világgazdaság megkeresésére annyit közölt: a főpolgármester továbbra is tárgyal a kormány képviselőivel.
Az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a lap az index.hu korábbi információját idézi, amely szerint a díj teherautókra vonatkozna, és a megtett kilométer után kellene fizetni, eleinte 20 forintot, később akár ennek dupláját. A rendszer kiépítése 50 milliárdos tétel, az üzemeltetési költségekkel csökkentett bevétel pedig az első teljes évben csaknem 90 milliárd lenne.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.