2012. március. 16. 11:20 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 16. 11:11 Gazdaság

Szivarszobát szeretnének a magyar szállodák

Nem, vagy csak kis mértékű forgalom-visszaesést okozott a szállodákban a nemdohányzók védelméről szóló törvény, de versenyhátrányt jelent, hogy nem létesíthető szivarszoba az újonnan megnyíló hotelekben és azokban sem, amelyekben korábban nem volt – vélik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségénél.

A héten több szocialista képviselő is közös módosító javaslatot nyújtott be a témában. Eszerint szállásszolgáltatást nyújtó intézményekben megfelelő és kellően szigorú feltételek esetén a nemdohányzók érdekeinek maximális figyelembevételével - az egészségügyi államigazgatási szerv ellenőrzésével - dohányzó szobákat és kijelölt szivarszobákat lehetne üzemeltetetni.

A szövetség egyetért a benyújtott módosító javaslatokkal. A gyógyszállodák esetében versenyhátrányt jelent, hogy ezekben is tilos a dohányzás, sem a vendégszobában, sem a szobák erkélyén, sem a hotel kertjében nem szabad rágyújtani – vélik.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény idén január elsején lépett hatályba, és tiltja a dohányzást közforgalmú intézményekben, így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.

A dohányzási tilalom betartását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ellenőrzi, annak megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik. Ekkortól a népegészségügyi szakigazgatási szervek magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak szabályszegés esetén.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.