Elvitték Monti palotájába a Fiat új autóját
Az olasz kormánypalota udvarán mutatta be Mario Monti miniszterelnöknek John Elkann, a Fiat elnöke és Sergio Marchionne, a Fiat-Chrysler vezérigazgatója pénteken az új Fiat Pandát. A találkozón a torinói csoport jövőjéről tárgyaltak. Az egyeztetésről egyedül Marchionne nyilatkozott, ő is csak annyit mondott, hogy a Mario Montival folytatott megbeszélés "tökéletes" volt.
Ez mindent és semmit sem jelent - kommentálta az olasz sajtó, melynek meg kellett elégednie a Fiat Pandába beülő miniszterelnök fényképével.
Az új Fiat Panda a februári európai autópiac legelső tíz járműve között szerepelt, az eladott Fiat-autók aránya viszont 16,5 százalékkal esett vissza.
Monti és a Fiat vezetői találkozójának témái ismertek voltak: Olaszországban év eleje óta folyik a találgatás a történelmi autógyár itáliai üzemeinek sorsáról. A Fiat december végén adta el a szicíliai Termini Imeresében működő gyárát, miközben a detroiti székhelyű Chryslernek eddig már több mint 58 százalékát vásárolta fel. A 2011. évet a Fiat-Chrysler 1,6 milliárd nyereséggel zárta.
Marchionne az olasz sajtónak február végén adott interjúban tagadta, hogy a megmaradt öt olaszországi gyár bezárására készülnének. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy esetleg további olasz gyárakat kell bezárni.
A Fiom fémipari szakszervezet március 9-i országos tüntetésén azt követelte Mario Montitól, kényszerítse a Fiatot arra, hogy Olaszországban ruházzon be. A Fiat 2012-14 között 20 milliárd eurós olaszországi beruházást ígért, ebből eddig kétmilliárd valósult meg - hangoztatta a CGIL szakszervezete.
Az olaszországi Fiat gyárakban pénteken egész napra leállt a termelés a gépjárműszállító fuvarozók már négy hete tartó sztrájkja miatt.
A Corriere della Sera napilap kiszámolta, hogy Marchionne topmenedzserként 2004-től évente csaknem 40 millió eurót keresett, miközben egy olasz Fiat-munkás átlagos fizetése havi nettó 1200 euró.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.