Óriási veszteséggel zárhat a New York-i tőzsde is
A nyitás óta folyamatos gyengüléssel tartanak idei legnagyobb egy napon belüli veszteségeik felé az amerikai tőzsdeindexek.
Az egy százalék körüli gyengüléssel kezdő indexek közül a zárást előtt mintegy két órával a DJIA-30 több mint másfél százalék, 200 pontos veszteséget mutatott, több mint három hónapja a legnagyobbat. Az idén a DJIA-30 index még nem zárt 100 pontnál nagyobb veszteséggel. A S&P-500 és a Nasdaq Composite indexek is másfél százalékot meghaladó veszteségben jártak a kereskedés vége előtt két órával.
Az értékpapírpiaci hangulatot világszerte a lassuló kínai gazdasági növekedés, az európai recessziós kilátások, valamint a görög adósságcsere kivitelezhetőségéről felmerült piaci kételyek terhelték meg, kockázatkerülő pozíciók felvételére késztetve a befektetőket. Kedden három százalék feletti veszteséggel zártak a német, spanyol és francia tőzsdék, és 1,86 százalékkal végzett mínuszban London.
Az olaj ára csökkent kedden a romló európai gazdasági kilátások és az ebből következő keresletcsökkenés hatására. Enyhült ugyanakkor az iráni atomprogram miatt kialakult és a Hormuzi-szoroson áthaladó olajszállításokat fenyegető nemzetközi politikai feszültség is.
A WTI nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra az amerikai tőzsdék zárása előtt jó két órával hordónként 105,25 dollár, 1,48 dollárral, 1,38 százalékkal alacsonyabb az előző zárásnál. A Brent nyersolaj határidős jegyzése hordónként 122,42 dollár, 1,39 dollárral, 1,12 százalékkal alacsonyabb az előző zárásnál.
Az arany ára csökkent az erősödő dollárárfolyammal összefüggésben. A határidős jegyzés legközelebbi teljesítésre unciánként 1.673,95 dollár, -29,95 dollárral, 1,76 százalékkal alacsonyabb az előző napi amerikai zárásnál. A spot ár 1 672,55 dollár unciánként, 33,50 dollárral, 1.96 százalékkal alacsonyabb az előző esti New York-i árnál.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.