2012. február. 24. 07:42 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 24. 08:43 Gazdaság

Szinte eltűntek a nyerőgépek a játékadó miatt

November eleje óta a nyerőautomaták száma ötödére csökkent az ötszörösére emelt játékadó miatt - olvasható a Világgazdaság pénteki számában.

A lapnak Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke azt mondta, hogy 2011 harmadik negyedévének végén még több mint 22 ezer automata működött, januárban alig több mint hatezret regisztrált a hatóság, március elejére viszont a szám már négyezerre csökken.

Az elnök szólt arról is, hogy a pénznyerő ágazatban működő vállalkozások körében nagy a bizonytalanság, mert még mindig nem hozták nyilvánosságra a szerencsejáték törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletet. Schreiber István a Világgazdaságban úgy fogalmazott: "akik szüneteltetésre kényszerültek azért aggódnak, hogy mikor tudnak újra üzemeltetni, akik néhány géppel a piacon maradtak, azok azért aggódnak, hogy meddig tudják még a veszteségeiket finanszírozni".

Az elmúlt évben az adóhivatal játékadó-számlájára 62,465 milliárd forint folyt be, valamivel kevesebb a 2010. évi 62,689 milliárd forintnál - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Világgazdaságot. A lap azt írja, hogy az idei első adatokat csak márciusban hozza nyilvánosságra a NAV, de valószínűsíthető, hogy a nyerőautomaták drasztikus csökkenése miatt az adóemelés végül adóbevétel-kiesést okoz majd.

A Világgazdaság a Szerencsejáték Zrt.-től (SZRT) kapott tájékoztatást közli: az SZRT hamarosan elindítja a megújult online sportfogatási oldalát, ami 2-3 éven belül akár évi több tízmilliárd forintos forgalmat hozhat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.