Kicsit, de gyengült a forint
Kissé gyengült a forint kedden a görög mentőcsomag odaítélését követő általános piaci korrekció keretében.
Az eurót kedden délután negyed ötkor 288,03 forinton jegyezték a hétfő délutáni 287,15 forint után. Az euró jegyzése kedden 285,56 és 288,36 forint között mozgott.
A svájci frank 238,45 forintot ért, míg hétfő délután 237,89 forintot. A dollár árfolyama 217,52 forint volt, 216,72 forint után, a japán jen pedig 2,7307 forint 2,7281 forint után.
Hétfőn az eurózóna pénzügyminisztereinek találkozóját megelőző bizakodó hangulatban az euró és vele párhuzamosan a forint, illetve a régiós devizák is erősödtek.
A második görög segélycsomag folyósításának engedélyezéséről kedd hajnalban született döntést árfolyam-emelkedéssel nyugtázták a piacok, a tények ismeretében azonban hamar kételyek fogalmazódtak meg a kilátásokat illetően, a piacokon megindult az elért nyereségek realizálása, kockázatkerülő pozíciók felvétele.
Az euró kedden, kora hajnalban sikertelenül próbálkozott az 1,33 dollár felett húzódó technikai ellenállási határ áttörésével, a délelőtt folyamán 1,32 dollár alá gyengült, majd később kissé ismét emelkedett. Kedden délután négy órakor az eurót 1,3239 dolláron jegyezték a bankközi devizakereskedelemben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.