2012. február. 07. 17:05 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 07. 17:01 Gazdaság

Nagyobbat buktak a szlovén bankok, mint amire készültek

A szlovén bankok tavalyi vesztesége jóval nagyobb volt, mint amire az előzetes adatok alapján számítani lehetett - közölte Szlovénia központi bankja kedden.

A veszteség 356 millió euró lett, a decemberben előzetes adatként ismertetett 200 millió euró helyett. Az ágazat vesztesége 2010-ben 98,1 millió eurót tett ki, azóta azonban jelentősen megnőtt, a rosszhitel-állomány miatt szükségessé vált növekvő tartalékolás hatására. A bankok tavaly 35,4 százalékkal 1,1 milliárd euróra emelték tartalékképzésüket a rossz hitelekkel összefüggésben.

A központi bank azzal számol, hogy a bankágazat vesztesége az idén tovább nő, és emelkedik a rossz hitelek aránya is. A szlovén bankágazat két legnagyobb szereplője, az állami Nova Ljubljanska Banka, valamint a Nova KBM veszteséggel zárta a tavalyi évet. A két bank együttes piaci részesedése meghaladja a 40 százalékot, míg a piacon jelen van még a francia Société Générale, az olasz UniCredit és több osztrák pénzintézet is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.