Megkapta Ciprus az orosz hitel második részletét
Ciprus megkapta a 2,5 milliárd eurós orosz hitel második részletét is – közölte a pénzügyminisztérium csütörtökön. Oroszország tavaly októberben hagyta jóvá a hitelt négy és fél évre, 4,5 százalékos kamattal. Ebből 590 millió eurót már decemberben megkaptak, most 1,32 milliárdhoz jutnak hozzá, a harmadik, 590 milliós részlet márciusban esedékes.
Az országnak idén egymilliárd euró értékű államkötvénye jár le, és az utóbbi időben meredeken emelkedő adósságkockázati felárból piaci elemzők azt a következtetést vonták le, hogy Ciprus lehet a következő ország, amely nemzetközi segítségre szorul.
Ezt az orosz hitel segítségével egyelőre sikerült elkerülnie, de a görög gazdasággal, illetve bankszektorral való szoros összefonódása miatt bizonytalan lábakon áll a gazdaság.
Ciprus egyike volt azon kilenc euróövezeti országnak, amelyeket január közepén leminősített a Standard & Poor's, arra hivatkozva, hogy az eddig hozott válságintézkedések nem elegendőek a pénzügyi problémák kezeléséhez.
Megszorító csomag Cipruson is van, legutóbb december elején egyezett meg újabb takarékossági programban a kormány és az ellenzék, azért, hogy a szigetországnak ne kelljen nemzetközi mentőcsomagért folyamodnia. Egyebek mellett két évre befagyasztják a béreket a közszférában, pótadót vetnek ki a magánszektor jövedelmeire, emelik az áfa-kulcsot.
Idén várhatóan egy százalékkal zsugorodik a ciprusi gazdaság, miután tavaly stagnált.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.