Patai jóslata: évekig nem nőhet a magyar gazdaság
Patai Mihály szerint a következő években Magyarországon nem lesz gazdasági növekedés, nem szabad növekedési álmokat kergetni. A Magyar Bankszövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kedden arról is beszélt, hogy a bankrendszer a bankadóból 40-50 milliárd forintot igényelhet majd vissza.
A növekedésről szólva az elnök leszögezte, a magyar elitnek tudomásul kell vennie, hogy nem lesz növekedés a következő években, ez nem tragédia, de erről nem szabad álmodozni.
Hozzátette, hogy a világgazdaságban most keresi a helyét a következő ciklus, és egy olyan országnak, mint Magyarország, amely alapvetően a német és a nyugat-európai gazdaságtól függ, meg kell várnia, míg azok megtalálják a helyüket. Szerinte Magyarországnak meg kell szoknia, hogy fél, vagy akár nulla százalék lesz a növekedés, és ebben lassú növekedési fázisban kell megtalálni a jó dolgokat.
Véleménye szerint kemény tárgyalási sorozat végére tett pontot a kormánnyal történt megállapodás a devizahitelek kezeléséről, visszatértek a "normalistáshoz", amikor a kormány és a bankok beszélnek egymással. Elmondta: a bankok között a legnagyobb vita arról volt, szabad-e kezdeményezni olyan lépéssorozatot, amely egyértelműen veszteséget jelent a szakmának, hiszen a nem fizető ügyfeleknek az adósságuk 25 százalékát engedik el. Patai Mihály ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy túl kellett lépniük saját árnyékukon, és ez volt a legnehezebb.
A bankároknak, akiket most "mindenki utál", hiába szolgálták tisztességesen az ország és az ügyfelek érdekeit, rá kellett jönniük, hogy nem szakmai, hanem társadalompolitikai kérdést kell kezelni, el kellett hagyniuk a szakmai logikát, de végül felelős, előremutató javaslatot tettek le az asztalra - vélekedett. A megállapodás részleteiről szólva azt mondta: nagyon sok embernek tudnak segíteni, kivéve a nagyon jó módú, gazdag embereket. Közölte: ma 6,5 millió forintos egy átlagos jelzáloghitel, amely mögött általában 8-10 millió forintos ingatlanérték van, ennek háromszorosa potenciálisan lefedi az ügyfelek 90 százalékát.
Kifejtette, hogy a megállapodás segít a 90 napon túl nem fizető 140-150 ezer ügyfélnek, akiknek svájci frank adósságát átváltják forintra, annak 25 százalékát elengedik, és a kormánytól kamattámogatást kapnak. Segít továbbá a 700-800 ezer jól fizető adósnak, hiszen kiszélesítették és kedvezőbbé tették az árfolyamgát intézményét. Emlékeztetett arra, hogy akiknek 20-30 millió forint feletti az ingatlanjuk értéke, azokra nem vonatkozik a segítség, de ők néhány 10 ezren vannak.
A Bankszövetség elnöke közölte: a megállapodással minimalizálják végtörlesztés bankrendszernek okozta kárait, azaz a bankrendszer veszteségeinek 30 százalékát lehet majd visszaigényelni az idei bankadóból. Hozzátette: a teljes prognosztizált veszteség 600 milliárd forint, a végtörlesztésből származó veszteség 150-200 milliárd forint lehet, és ennek 30 százalékát, 40-50 milliárd forintot kaphat vissza a bankrendszer a most érvényes végtörlesztésből.
Emlékeztetett arra is, hogy a megállapodás keretében a kormány és a bankrendszer növekedési paktumot kötött. Ennek része, hogy 2013-től a felére csökken a bankadó Magyarországon. Része az is, hogy a kormány vállalta: az IMF-fel és az EU-val folytatandó konzultációba a kabinet bevonja a magyarországi nagybankokat és azok tulajdonosait.
A Bankszövetség elnöke továbbra is fenntartja véleményét arról, hogy a kormány és a bankok közötti megállapodás, az egymás közötti dialógushoz való visszatalálás jó felvezetése lehet az IMF-tárgyalásoknak. Patai Mihály szerint nem szabad eltúlozni az IMF-delegáció hazautazásának jelentőségét, taktikai lépésről volt szó.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.