Gazdaság MTI 2011. december. 15. 18:00

JP Morgan: év végéig még kamatot emelhet az MNB

Fél százalékos egész éves magyar gazdasági növekedést és egyelőre emelkedő, de a várható IMF-egyezség nyomán később visszacsökkenő MNB-alapkamatot valószínűsítettek jövő évre szóló csütörtöki előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

A JP Morgan bankcsoport londoni közgazdászai befektetők számára összeállított átfogó térségi prognózisukban közölték, hogy az "egyre feljebb mutató" magyarországi inflációs kockázat miatt még további 0,50 százalékpontos jegybanki kamatemelést várnak.

Túry Gergely

Az előrejelzéshez fűzött táblázatos kimutatás alapján a ház londoni elemzői már ebben hónapban számítanak az újabb fél százalékpontos emelésre, de a cég szerint a jegybanki alapkamat ezen szinten tetőzik is, majd 2012 közepétől csökkenésnek indul.

A JP Morgan szakértői a csütörtöki prognózisban közölték: várakozásuk szerint a magyar kormány elővigyázatossági jellegű, 15-20 milliárd euró értékű készenléti megállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2012 első negyedében. Ebből a feltételezésükből kiindulva a cég elemzői azt jósolják, hogy az MNB jövőre vissza tudja fordítani a kamatemeléseket, és a jegybanki alapkamat 2012 végére visszatér a legutóbbi emelés előtti 6,00 százalékos szintre.

 

 

zöldhasú
Hirdetés