Gazdaság MTI 2011. december. 08. 17:03

Schmitt: ünnep lesz, ha elkészül az első kecskeméti Mercedes

Jövő március nagy ünnep lesz a Mercedes-Benz és Magyarország számára is, akkor gördül majd le a gyártósorról az első kereskedelmi forgalomba kerülő autó, mindannyiunk örömére és büszkeségére - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön, miután megtekintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát.

Örülök annak, hogy ez a modern XXI. századi német beruházás itt Magyarországon, ezen belül Kecskeméten valósult meg - mondta az államfő, aki országjáró körútja alkalmából érkezett Bács-Kiskun megyébe.

MTI / Földi Imre

Schmitt Pál szerint a gyár vezetőiben érezte a büszkeséget és a megelégedettséget azért, mert már kétezer magyar ember dolgozik, és további ötszázat vesznrek fel. "Elsősorban azt hangsúlyozták német barátaink, hogy az emberi minőség, a magyar emberek szakértelme, szorgalma és megbízhatósága volt az, mire legjobban számítottak" - fogalmazott a köztársasági elnök. 

MTI / Földi Imre

Az államfőt a Mercedes-Benz főbejáratánál Frank Klein gyárigazgató fogadta. Ezután egy, már a gyárban elkészült Mercedes B-osztályú autóhoz sétáltak, majd a járművel a karosszéria üzemhez vezetett a gyárigazgató. Az üzemben Schmitt Pál néhány dolgozóval pár szót váltott, majd az autóval az összeszerelő üzembe mentek.

A 800 millió euró beruházással épülő új kecskeméti gyár a Daimler cégcsoport rastatti gyárával működik együtt, amely a Mercedes-Benz kompaktjármű szegmensének kompetenciaközpontja. Magyarországon a Mercedes-Benz a mai A- és B-osztály utódgenerációját képviselő négy modell közül kettőt gyárt majd. Az első, értékesítésre gyártott személygépkocsik 2012 elején készülnek el.


 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.