Ahogy Magyarországnak, úgy a többi régiós országnak is meg kell küzdenie a rövid távú gazdasági sebezhetőség problémájával, a növekedést hosszabb távon a hitelezés javulása és a működőtőke-beáramlás tudja segíteni – mondta Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetője pénteken a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karán tartott előadásában.
A közgazdász jelezte: a közép-európai országok között a külföldi működőtőke-beáramlásért nagy verseny lesz, és ebből az tud a legtöbbet profitálni, akinek növekedési kilátásai és beruházóknak tett ajánlatai a legígéretesebbek.
Emlékeztetett, hogy a mostani válság 2008-as kirobbanása óta az IMF több mint hetven válságkezelési programot dolgozott ki, köztük az elsőt és az egyik legnagyobb összegűt Magyarországnak. Megítélése szerint Magyarország esetében akkor a piaci bizalom helyreállítása volt a legfontosabb és ezt a pénzügyi rendszer fizetőképességének biztosításával igyekeztek elérni.
Mint mondta: a világgazdaság jelenleg sokkal több kockázatot hordoz magában, mint akár fél évvel ezelőtt. A kockázatok növekedését jelzi, hogy az IMF legutóbbi, szeptemberben publikált gazdasági előrejelzését lefelé kell majd módosítani.
A piacoknak egyszerre van szükségük stabilitásra és gazdasági ösztönző programokra, ezek helyes arányát pedig igen nehéz megtalálni a mai bizalmatlan piaci környezetben – mutatott rá a képviselet-vezető. Irina Ivascsenko elmondta, hogy nem tud az IMF és a magyar kormány közti tárgyalásokra vonatkozó újságírói kérdésekre válaszolni, mert "a Magyarországgal való együttműködés módja még kidolgozás alatt van".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.