A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idén már biztosan nem ül tárgyalóasztalhoz Fehéroroszország képviselőivel, hogy egy lehetséges hitelnyújtás feltételeiről tárgyaljon.
A tárgyalások halasztását az IMF fehéroroszországi képviselője jelentette be csütörtökön. Az illetékes ezt azzal indokolta, hogy "hiányzik az elkötelezettség, egyebek között a legmagasabb szinteken, a makrogazdasági stabilizáció és a szerkezeti reformok végrehajtása iránt".
A kormány elhibázott gazdasági intézkedései miatt Fehéroroszországban az infláció tíz hónap alatt megduplázódott, miközben kétszer is leértékelték a helyi rubelt, árfolyama 65 százalékkal gyengült a dollárhoz képest.
A válság okozója a kormány jelentős kiadásnövelése volt tavaly, aminek részeként megemelték az állami alkalmazottak bérét, olcsó hitelekkel árasztották el a gazdaságot, miközben Alekszandr Lukasenka államfő negyedik megméretésére készült. Lukasenka tavaly decemberben megnyerte a választásokat.
A 20 éve legmélyebb válságát élő ország sürgősen külföldi hitelre szorulna, korábbi bejelentések szerint 7-8 milliárd dollárt szeretett volna felvenni az IMF-től. Miután ennek az esélye egyre kisebb lett, Fehéroroszország eladta a Beltransgaz gázvezeték üzemeltető cégének másik felét is az orosz Gazpromnak 2,5 milliárd dollárért. A fehérorosz központi bank csütörtökön közölte, hogy az orosz vállalat átutalta a vételárat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.