Zuhant a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 486,20 pontos, 2,76 százalékos csökkenéssel, 17 148,48 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 14,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a változatlan árfolyamon záró Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint az előző napi nagy emelkedés korrekciója zajlott csütörtökön a hazai és az európai részvénypiacokon is.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője ehhez hozzátette, hogy a BÉT a legrosszabbul teljesítő tőzsde volt Európában: a kinti piacok a szerdai 5 százalék körüli emelkedések után átlagosan fél százalékot korrigáltak, ehhez képest a magyar piac óriásit esett. Varga Zoltán, a Quaestor Zrt. elemzője szerint a nemzetközi befektetői hangulat alapvetően továbbra is pozitív, a fejlett piaci indexek mérsékelt korrekciót mutattak, de az elemző véleménye szerint az eheti hatalmas emelkedést tekintve ez teljesen egészséges.
Mindkét szakértő hangsúlyozta, hogy a vezető papírok közül az OTP és a Mol esett a legnagyobbat, de igazán fontos szintek egyik részvény esetében sem sérültek. A részvénypiaccal ellentétben pedig a forint stabil maradt egész nap.
A Mol árfolyama 820 forinttal, 4,38 százalékkal 17 900 forintra esett, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 154 forinttal, 4,62 százalékkal 3180 forintra csökkent, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 517 forintot ért záráskor, forgalma 721,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,29 százalékkal 33 900 forintra gyengült, a részvények forgalma 884,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 96,9 millió forintos forgalom mellett 190 forinttal, 1,03 százalékkal 18 690 forintra erősödött. A BUMIX 1359,66 ponton zárt csütörtökön, ez 0,27 pontos, 0,02 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.