Bevezetik a Masterplast részvényeit a tőzsdére
Kedden a Masterplast részvényeivel bővül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistája.
A kibocsátó 10 000 000 darab, egyenként 100 forint névértékű, egymilliárd forint össznévértékű, névre szóló törzsrészvényét a tőzsde "B" kategóriájába vezetik be. Korábbi közlés szerint a részvények technikai bevezetését tervezték, azaz a tulajdonosok egyelőre nem tervezték értékesíteni a részvényeiket.
Az 1997-ben alapított, magyar tulajdonú cég részvényeinek 98 százaléka Tibor Dávid elnök és Ács Balázs alelnök tulajdonában van, a maradék 2 százalékkal pedig szintén a menedzsment, illetve az igazgatóság tagjai rendelkeznek.
A vállalat október végén tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a technikai bevezetést a jövő év első felében tőkebevonás követheti a piaci környezet függvényében. A tőkebevonást gyártókapacitása bővítésére fordítaná a hőszigetelőanyag-gyártó és forgalmazó vállalat.
A Masterplast-csoport 2010-es árbevétele 84,7 millió euró (23 milliárd forint) volt és 160 ezer euró adózott eredményt mutatott fel. A társaság a könyveit euróban vezeti. A cégnek 13 országban vannak leányvállalatai a közép-kelet-európai régióban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.