Felrántotta a BUX-ot az IMF-tárgyalások bejelentése
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 640,17 pontos, 3,83 százalékos emelkedéssel, 17.370,26 ponton zárt csütörtökön. A napot az index még mínuszban kezdte, kora délután fordult át enyhe pluszba, majd a zárás előtti emelkedést segíthette a kormány bejelentése, amely szerint tárgyalásokat kezd az IMF-fel.
A részvénypiac forgalma 19,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Nap közben alig változtak a részvényárfolyamok, délután 4 órakor azonban arra a hírre, hogy a kormány "új típusú együttműködésről" tárgyal az IMF-fel, meredeken drágultak a részvények, erősödött a forint és javult a magyar CDS-árazás Londonban.
Elemzők egyértelműen pozitívumként értékelték egy új IMF-megállapodás lehetőségét, amellyel javulhat az ország kockázati megítélése, erősödhet a forint és javulhat a finanszírozhatóság is.
Varga Zoltán, a Quaestor elemzője azt közölte: délután megérkezett a magyarázat, hogy az elmúlt napokban miért volt felülteljesítő a hazai piac, a kormány tárgyalásokat kezdett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A hírre hatalmas emelkedés indult a magyar eszközök árfolyamában, szárnyalt az OTP és a Mol, illetve jelentős erősödést mutatott a forint is. A megállapodás ténye – amennyiben kedvezőek lesznek a feltételek – mindenképpen pozitív, hiszen jelentősen csökkentheti az ország sérülékenységét –fűzte hozzá.
A Mol 1100 forinttal, 6,36 százalékkal 18 400 forintra erősödött, 6,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 185 forinttal, 6,36 százalékkal 3095 forintra nőtt, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,20 százalékkal 506 forintra emelkedett, forgalma 884,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 265 forinttal, 0,73 százalékkal 36 130 forintra csökkent, a részvények forgalma 281,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 131 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,62 százalékkal 18800 forintra erősödött.
A BUMIX 1388,20 ponton zárt csütörtökön, ez 18,60 pontos, 1,36 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.