Gazdaság MTI 2011. november. 14. 12:24

Cséfalvay: idén 2 százalékos lesz a növekedés

Sikeresnek nevezte a magyar gazdaság szanálását a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva Cséfalvay Zoltán.

A nemzetgazdasági minisztérium államtitkára a német konzervatív napilap hétfői számában megjelent interjújában az újság kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy Magyarország immár semmiképp nem hasonlítható össze Görögországgal, az ország helyzete lényegesen jobb. Az államtitkár a többi között utalt az államadósság mértékének a bruttó hazai termékhez viszonyított arányára, ami Magyarország esetében 73 százalék, azaz kevesebb, mint a fele ugyanezen görög adósságaránynak. Ezen kívül a magyar gazdaság növekedése ebben az évben előreláthatólag 2 százalék lesz, miközben Görögország mély recesszióban van - tette hozzá. A forint gyengülését az államtitkár sajnálatosnak nevezte. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az árfolyam-ingadozásokat kevésbé a hazai, mint inkább a nemzetközi fejlemények befolyásolják. Ezzel összefüggésben mindenekelőtt a görögországi és olaszországi bizonytalanságokra utalt.

Cséfalvay Zoltán szerint  Magyarország számára fontos a stabil árfolyam. Az erős ingadozás hátrányos - jelentette ki az államtitkár, utalva arra, hogy a gyenge forint csak rövid távon segíti az exportot. A versenyképesség szempontjából hosszú távon a munkaerő-piac rugalmassága, valamint az adminisztratív korlátozások leépítése a fontos - mondta.

Horváth Szabolcs

A végtörlesztéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány alkotmányos kötelessége a magyarok érdekeinek képviselete. Ez - mint kiemelte - nemcsak az államadósság, hanem a kedvezőtlen globális gazdasági helyzet következtében különösen megnövekedett magánadósságok csökkentésére is vonatkozik. Hozzátette ugyanakkor, hogy a végtörlesztés csak az egyik eleme a külföldi valutában fennálló kötelezettségekből fakadó negatív következmények enyhítésének.

Az interjút készítő Michaela Seisernek a magánjogi szerződésekbe való beavatkozást, valamint ezzel összefüggésben a német beruházók jogbiztonságának csorbulását firtató kérdésére válaszolva Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta, hogy a kormány a törvényekkel összhangban cselekszik. Ennek megfelelően - mint utalt rá - bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetséges a magánjogi szerződésekbe történő beavatkozás. Ilyen a keretfeltételek lényeges megváltozása, továbbá az, hogy mindez  számos embert érint. A végtörlesztésre vonatkozó törvény esetében mindkettő fennáll - jelentette ki az államtitkár.

Cséfalvay Zoltán határozott nemmel válaszolt arra a kérdésére, hogy Magyarországnak a legutóbbi nemzetközi gazdasági fejlemények nyomán újra szüksége lehet a Nemzetközi Valutaalap segítségére. Magyarország továbbra is képes magát a pénzpiacokról finanszírozni - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: a különadókkal sikerült megteremteni azt a játékteret, amely biztosítja a szükséges szerkezeti reformok megvalósítását.

Az interjúban az államtitkár elutasította, hogy konkrét céldátumot nevezzen meg Magyarország lehetséges euróövezeti csatlakozására vonatkozóan. "Először a feltételeket kell teljesítenünk" - hangsúlyozta ennek kapcsán Cséfalvay Zoltán.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?