2011. november. 08. 12:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. november. 08. 12:57 Gazdaság

Bogsch Erik: "most isszuk meg a túlértékelt forint levét"

Most érzi meg az ország a korábbi túlértékelt forint negatív hatásait, a reális euróárfolyam valahol 290 körül lenne - véli Bogsch Erik, a Richter elnök-vezérigazgatója. A cég számára elfogadhatatlan, hogy nincs érdemi egyeztetés a kormány és a gyógyszergyártók között - írja az Mfor.hu.

Az idei év első kilenc hónapjában 218,3 milliárd forintos árbevételt realizált a Richter, ez forintban 1,2 százalékkal, euróban pedig 3 százalékkal volt magasabb a tavalyi év hasonló időszakában tapasztaltnál. A cég üzemi eredménye ugyan 48,9 milliárd forintra csökkent, de még ez is jónak mondható - emelte ki Bogsch Erik elnök-vezérigazgató keddi sajtótájékoztatóján.

"Most isszuk meg a korábban túlértékelt forint levét"

"Az elmúlt hónapokban tapasztalt forintgyengülés és a negyedik negyedévben várható árfolyamhatás nem fogja jelentősen megemelni az éves átlagárfolyamot, mely az euró esetében továbbra is 270 forint körül van" - mondta Bogsch. Vagyis téves lenne azt gondolni, hogy a magas exportarány miatt a Richter azonnal megérzi a forint gyengülését pozitív irányban - tette hozzá az Mfor.hu tudósítása szerint.

Bogsch Erik azt is elárulta, hogy egy forintnyi gyengülés az euróval szemben a Richter számára 300 millió forintos pluszt jelent az üzemi eredményben éves szinten. Vagyis ha tartós lesz a forintgyengülés, akkor abból sokat profitálhat jövőre a gyógyszercég. "Véleményem szerint egyébként az ország most issza meg a korábban túlértékelt forint levét. A reális árfolyam - ha lehet ilyenről beszélni - valahol 290 forint körül lenne" - mondta a Richter Gedeon Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

"A magyar szabályozásban idén júliusban történt egy fontos változás, amikor a gyógyszergyártók különadóját 12-ről 20 százalékra emelték, az orvoslátogatói díjat pedig megduplázták. Ugyanakkor a jelentős K+F költségeket elkönyvelő cégek ezeket a megnövekedett terheket akár teljes egészében leírhatták, így a Richter is meg tudott állapodni a kormánnyal, hogy az idei második félévben nem fizet be különadót" - vázolta fel a Bogsch, aki hozzátette, hogy a jövő év még számukra is nyitott kérdés, de bizakodók, hogy sikerül eredményeket elérni a tárgyalásokon. A további változások kapcsán a cégvezér elmondta még, hogy a támogatási rendszerben októberben bevezetett úgynevezett "vaklicit" éves szinten 3 milliárd forintos árbevételkiesést jelent a Richternek.

Nincs korrekt párbeszéd a kormánnyal

"Tettünk egy alternatív javaslatot a jövő évre tervezett 83 milliárd forintos megtakarítás elérésére. A jelenlegi tervezetben számunkra érthetetlen például, hogy az onkológiai készítményeket átsorolnák a kórházi kategóriába, vagyis nem folyna be utánuk a 20 százalékos különadó. Ez önmagában 8 milliárd forintos bevételkiesést jelentene, emellett a támogatási volumenen keresztül további 3 milliárd forint esne ki" - mondta Bogsch Erik. Javaslatukkal kapcsolatban példaként Spanyolországot említette, ahol az eredeti készítmények árát adminisztratív módon 15 százalékkal csökkentették, egy hasonló lépés itthon is 10 milliárd forint körüli megtakarítást eredményezne.

"Ezekre a javaslatokra a mai napig nem kaptunk választ, lehetetlen, hogy nem folyik korrekt párbeszéd a kormány és a gyógyszergyártók között" - mondta a Richter elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: a kormány jelenlegi elképzelései egyébként sem hoznák a várt 83 milliárd forintos egyenlegjavulást.

"A mi erőnkből egyelőre annyira telik, hogy szinten tartsuk a magyarországi kutatási tevékenységünket, bízunk abban, hogy ezt a kormányzat is értékelni fogja" - emelte ki a szakember a sajtótájékoztatón. Az orvoslátogatói hálózatot egyelőre nem csökkentette a Richter, viszont augusztus óta létszámstop van érvényben a cégnél.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. május. 09. 06:30

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

A Gyurcsány Ferenc nélküli DK, ami egy éve még elképzelhetetlen volt, valósággá vált. Sőt, talán már ez lehet a párt túlélésének záloga. Kérdéses, hogy a DK – akár egy új óellenzéki összefogás élén – profitálhat-e az új helyzetből. Ahogy az is, mennyit veszít a gyurcsányozásra győzelmeket építő Fidesz, vagy nyer-e a „kékfideszező” Magyar Péter.