Járai Zsigmond szerint az előző kormányok és az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyakorlatilag semmit nem tett azért, hogy megakadályozza a lakosság devizaeladósodásának növekedését, a jegybanknak ehhez alig volt eszköze.
A volt jegybankelnök az Országgyűlés 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottságának csütörtöki ülésén azt mondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzetközi Valutalap (IMF) és más nemzetközi szervezetek folyamatosan figyelmeztetéseket küldtek a problémáról a hivatalban lévő kormányoknak.
Járai Zsigmond kiemelte, 2004 körül kezdett a devizában való eladósodás nagyobb mértéket ölteni, ez mára komoly gazdasági és társadalmi problémává vált - veszélyezteti a magyar gazdaság pénzügyi stabilitását. A problémához hozzájárult egyebek mellett az Orbán-kormány által elindított kedvezményes lakáshitel-támogatási rendszer megszüntetése, és alapvetően az, hogy 2002 után Magyarország rossz gazdaságpolitikát folytatott, amely miatt az euró bevezetése egyre jobban kitolódott, de hozzáadódott a bankok nyereségérdekeltsége is.
Szerinte a kormányzati, pénzügyminisztériumi tisztségviselők vagy intellektuálisan nem értették a helyzetet, vagy esetleg érdekeltségük miatt nem akarták érteni. A lakosság devizaadósságának gyors növekedése egy százalékponttal nagyobb GDP-növekedést eredményezett 2005-2006-ban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.