Görögországban 16,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség júliusban, ami a második legmagasabb adat azóta, hogy jegyzik az államban a munkanélküliséget.
Görögországban májusban volt csúcson a munkanélküliség, 16,6 százalékon, ami 16 százalékra mérséklődött júniusban, elsősorban amiatt, hogy az idegenforgalmi ágazatban nőtt a munkaerő-kereslet.
Tavaly júliusban jóval kisebb, 12 százalékos volt a munkanélküliség Görögországban.
A görög statisztikai hivatal kedden ismertetett adatai szerint júliusban 820 ezer volt az állástalanok száma, ami 35 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
Idén júliusban a 15-24 év közötti korosztályban a munkanélküliség 42 százalékos volt, ami duplája a 2008. évinek.
Az euróövezet 17 tagországában az átlagos munkanélküliség 10 százalék volt júliusban.
Az adósságválsággal küszködő ország gazdasága már negyedik éve zsugorodik. Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap szerint 2013 előtt nem várható gazdasági növekedés Görögországban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.