Idén több mint egy tonnával kevesebb a kukorica hektáronkénti termésátlaga Zala megyében, mint az elmúlt években - közölte Fentős János, a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának osztályvezetője szerdán.
A közel 4.220 hektáron vetett napraforgót már learatták, a hektáronkénti termésátlag 2,37 tonna volt, ami Zala megyében közepes hozamnak számít. Mintegy 1.630 hektáron, 2,2 tonnás termésátlaggal betakarították már a szóját is.
A vetésforgó miatt sok gazda úgy döntött, hogy csak a kukorica betakarítása után kezdik el vetni az őszi búzát; a 26.700 hektárnyi területből 2 ezer hektáron került eddig földbe a mag. A őszi árpa 50 százalékát vetették el, a tervek szerint 4 ezer hektár lesz a vetésterület.
Idén a csapadékhiány miatt kevesebb terményt tudtak betakarítani, mint az elmúlt években. Az őszi vetések - ahol időben tudtak vetni, és elegendő csapadékot esett - állománya jó.
Szeptemberben átlagosan 40 milliméter, októberben pedig 17-25 milliméter közötti csapadék esett Zalában. A megyében egyébként 700-750 milliméter az évi átlagos csapadék mennyiség; így a számítások szerint szeptember végéig 514 milliméternek kellett volna esnie, de idén ennél 200 milliméterrel kevesebb volt a csapadékmennyiség.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.