A kuvaiti költségvetéssel nincs baj
Kuvait költségvetésében 8,2 milliárd dinár, vagyis átszámítva 29,2 milliárd dollár többlet alakult ki a folyó pénzügyi év első öt hónapjában.
Ez jóval meghaladja az egy évvel korábbi 4,6 milliárd dinárt, elsősorban a nagyobb olajbevételek és a költségvetés kisebb kiadása miatt - közölte az ország pénzügyminisztériuma csütörtökön.
Az öthavi többlet az OPEC-tag Kuvait hazai össztermékének (GDP) 22 százaléka.
A világ hatodik legnagyobb olajexportáló országának a bevétele az augusztus végéig tartó költségvetési év első öt hónapban 11,9 milliárd dinár volt, a kiadása 3,7 milliárd dinár.
Az olajbevétel 11,3 milliárd dinárt tett ki, ami a teljes költségvetési bevétel 95 százaléka.
A folyó költségvetés 60 dolláros olajárral számol. Az áprilissal kezdődött költségvetési év első öt hónapjában az északi-tengeri Brent olajfajta ára 98 és 127 dollár között mozgott. Csütörtökön 15 óra körül 102,65 dolláron állt.
A Reuters által szeptemberben megkérdezett szakértők szerint az idén 4,7 százalékkal nő a kuvaiti gazdaság.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.