A Gazprom tanulmányozza az Európai Bizottság (EB) által európai energetikai társaságoknál, köztük a Gazprom két leányvállalatánál végrehajtott, előre be nem jelentett ellenőrzések ügyét, és szerdán közzéteszi állásfoglalását – mondta kérdésre válaszolva Szergej Kuprijanov, az orosz monopólium szóvivője kedden késő este.
A Gazprom érintett leányvállalatai – a Gazprom Germania és a csehországi Vermex s.r.o. – készek teljekörű támogatást nyújtani az uniós vizsgálathoz – tette hozzá a szóvivő.
Az EB a versenyszabályok megsértésének gyanúja miatt előre be nem jelentett ellenőrzéseket végzett kedden a gázellátásban és -tárolásban tevékenykedő vállalatoknál – jelentette be az uniós végrehajtó testület. Bár az EB közleményében nem jelezte, hogy mely cégeket és pontosan milyen területet vizsgál, az RWE németországi vállalata a Reuters brit hírügynökséggel közölte: a Gazprom orosz gázóriással kötött szerződések esetleges versenyellenes elemei után kutatnak. A bizottság annyit elárult, hogy "a tiszta verseny uniós szabályainak esetleges megsértését" vizsgálta, valamint azt, hogy az érintett vállalatoknak nincs-e információjuk ilyen gyakorlatról.
A váratlan ellenőrzés nem jelenti azt, hogy bármely vállalatot versenyt sértő tevékenységgel vádolnának – szögezte le a bizottság. Olyan akciókat igyekeznek feltárni, mint a piacmegosztás, a hálózathoz jutás akadályozása, az árak befolyásolása. Az ellenőrzés tíz országban – elsősorban a kelet- és közép-európai tagállamokban –, a gázszektorban tevékenykedő társaságokat érint – tették hozzá. Nyugat-Európában a bizottság már 2007 és 2010 között számos ellenőrzést végzett ebben az ágazatban. Most a közlemény szerint olyan országokba is ellátogattak, ahol ilyen típusú uniós ellenőrzés még soha nem volt.
A német RWE AG cseh leányvállalata, az osztrák OMV és a lengyel PGNiG is megerősítette külföldi hírügynökségeknek, hogy európai uniós szakemberek vizsgálatot tartottak náluk kedden. Az MTI a gázüzletágban érdekelt több magyarországi vállalatot is megkeresett. Az E.On magyarországi vállalata is megerősítette, hogy náluk is jártak az európai uniós ellenőrök. A társaság arra való tekintettel, hogy a vizsgálatok még korai szakaszban járnak, nem akart részleteket közölni, de hangsúlyozta, hogy minden tekintetben együttműködik az európai uniós hatóságokkal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.