Gazdaság MTI 2011. szeptember. 27. 13:50

Gasparovic: Szlovákia nem fékezheti az euró megerősödését

Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök szerint Szlovákia nem fékezheti az euró megerősödését és az Európai Unió válságának megoldását.

"Meggyőződésem, hogy vezető politikusaink ezt megfelelő módon tudatosítani fogják" - jelentette ki Gasparovic kedden Pozsonyban sajtóértekezleten, miután Christian Wulff német államfővel tárgyalt. Wulff kétnapos hivatalos látogatáson van Szlovákiában.

"Legfőbb ideje, hogy felelősen cselekedjünk" - szögezte le az államfő. "A mi utunk az Európai Unión kívül sehol  másutt nem lehet" - tette hozzá az elnök. Kifejtette: a témáról már beszélt a politikai pártok elnökeivel, s valószínű, hogy az októberben esedékes szavazás előtt még egy találkozóra sor kerül. Az elnök azt sem zárta ki, hogy az ügyben beszédet mond a parlamentben is. "Itt az ideje, hogy Szlovákiában félretegyük a szűk pártérdekeket" - jelentette ki Gasparovic. Szerinte a belpolitikai helyzet lassan már úgy néz ki, mintha választások előtti kampány lenne. "Vissza kell térni a valóság talajára" - hangsúlyozta.

Gasparovic nyilvánvalóan arra célzott, hogy a jobbközép négypárti kormánykoalíció nem tud egységes álláspontra jutni a második európai mentőcsomag kérdésben. A liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) határozottan ellenzi a mentőcsomagot, s az ellentétek miatt a pozsonyi kormány bukását sem lehet kizárni. Iveta Radicová kormányfő mérlegeli, hogy a mentőcsomagról szóló szavazást bizalmi szavazással kapcsolná össze.

AP

A német államfő megértéssel nyilatkozott az európai mentőcsomagot érintő szlovákiai belpolitikai vitákról. "Szlovákia helyzete nagyon nehéz, mert az ország eddig minden területen nagyon felelősen és példaszerűen járt el" - nyilatkozta Wulff. Hozzátette: a lakosságnak is sok mindent ki kellett bírnia, így érthető, hogy a döntés mások megsegítéséről Szlovákiában sokkal nehezebb, mint más országokban.

Christian Wulff ugyanakkor leszögezte: minden felelős európai vezető a problémák egységes megoldásán fáradozik, s ezt az államfőknek támogatniuk kell. Mindkét politikus nagyon jónak és vitás kérdésektől, problémáktól menteseknek nevezte a szlovák-német kapcsolatokat. Gasparovic úgy fogalmazott, hogy Németország Szlovákia stratégiai partnere. Wulff azt is megjegyezte, hogy Szlovákiában több mint 450 német vállalat tevékenykedik, amelyek együttesen több mint 90 ezer munkahelyet teremtettek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.