Olyan szürreális gazdasági elképzelési vannak a kormánynak, hogy az követhetetlen - mondta Zdeborsky György közgazdász a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.
A CIB Bank volt vezetője a Klubrádióban azt mondta: fogalma nincs a kormánynak arról, hogy mit csinál. A "honnan lehetne még elvenni" kérdésre azt mondta, szerinte nem volna kötelező megmenteni a közlekedési vállalatokat, ami 70+300 milliárd forint a BKV és a MÁV esetében.
Mint mondta, az is irreális, hogy a Matolcsy György már az idei évben számol a nyugdíjvagyonokban lévő vállalati tulajdonokból befolyó osztalékokkal, miközben azokat csak jövőre fogják jóváhagyni a közgyűlések. Elképesztőnek nevezte azt is, hogy fogyasztásnövekedésre bazíroz a kormány és ezzel párhuzamosan áfát emel, ráadásul az áfa 27 százalékra emelése inflációt is gerjeszt.
Emlékeztetett: mára Fidesz holdudvarába tartozó közgazdászok is kongatják a vészharangot, és miközben épp az lenne a fontos, hogy fenntartható, kiszámítható legyen a gazdaság, teljesen kiszámíthatatlan és megbízhatatlan.
Zdeborsky György a 168 Órának adott interjújában is bírálta a kormány gazdaságpolitikáját és kommunikációját is. Kifejtette, hogy Magyarországot nem támadhatta meg az euróválság, hiszen itt nem is az euró a fizetőeszköz. A devizahiteleseket segítő tervekről szólva kifejtette: tudomása szerint nincsenek gazdasági tartalmú hatástanulmányok, nem világos, hogy mi miért annyi, amennyi. "Miért éppen 180 forint, ami 180 forint? Mennyien vannak a devizahitelesek, hány a lakáshiteles? Közülük mennyien szorulnak segítségre?" - sorolta a lapban a kérdéseket. A mentőcsomaggal kapcsolatos bejelentésről azt is megjegyezte, hogy ilyeneket tőzsdezárás után szokás tenni, hogy semmi olyan ne történhessen a börzén, ami gyanakvásra ad okot.
Arra a kormányfői bejelentésre, miszerint 30 százalék fölötti THM-et ezentúl nem számíthatnak fel a hitelekre, Zdeborsky a lapban azt mondta: a piacgazdaságban a szákalékok nem a kormánytól, hanem a jegybank kamatpolitikájától függenek. Az államadósság elleni kormányzati hadjáratot úgy kommentálta: a hitelt akkor kell visszafizetni, amikor van rá fedezet, senki nem várja az országtól, hogy az adósságot egyik napról a másikra visszafizesse.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.