Egy svéd fellebviteli bíróság szerdai döntésével csődvédelem alá helyezte a súlyos pénzzavarba került Saab autógyárat.
A csődvédelem lehetővé teszi, hogy a társaság kidolgozza átszervezési programját, amire három hónapot kapott a bíróságtól, de ez az időtartam meghosszabbítható. A csődvédelem ideje alatt az állam fizeti a cég dolgozóinak a bérét. A Saab pénzügyi helyzete folyamatosan romlott azóta, hogy 2010-ben az időközben Spykerről Swedish Automobile-ra keresztelt holland vállalat megvette a svéd autógyárat a General Motorstól. Pénzhiány miatt a gyár többször is leállt, mert nem tudták kifizetni a beszállítókat, utóbb pedig már a dolgozók bérét sem tudták utalni.
A tulajdonos számos sikertelen próbálkozás után két kínai céggel tudott olyan megállapodást kötni, amely legalább középtávon biztosítja a Saab fennmaradását. Ehhez azonban még szükség van a kínai és az európai hatóságok jóváhagyására.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.