Gazdaság MTI 2011. szeptember. 14. 13:21

Nem kell az IMF-hitel Fehéroroszországnak

Fehéroroszország szerdán jelezte, hogy valószínűleg mégsem kér pénzügyi támogatást a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), miközben megszüntette a helyi rubel árfolyamrögzítését, szerdán először a devizapiaci kereslet-kínálat alakította a fehérorosz valuta árfolyamát.

Az árfolyamrögzítés feladásával az első nap azonnal jelentősen, 38 százalékkal zuhant a fehérorosz rubel a dollárhoz képest, dél körül 8600 rubel ért egy dollárt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden azt közölte, hogy október 5-től mintegy két héten át tárgyalnak szakértői Minszkben, ahol utoljára júniusban jártak. Kedden a Valutaalap jelezte ugyanakkor, hogy csak azután nyújtana hitelt, ha Fehéroroszországban komoly reformokat hajtanak végre pénzügyi és gazdasági téren egyaránt.

Erre válaszul a fehérorosz jegybank alelnöke szerdán bejelentette, nem biztos, hogy egyáltalán akarnak kölcsönt kérni az IMF-től. Az illetékes azt mondta: "még nincs végleges döntés, de nagyon elképzelhető, hogy nem vesszük igénybe az IMF forrásait. Most úgy tűnik, a magunk erejéből is megoldjuk a gondokat". Minszk a nyár elején kért 8 milliárd dollár kölcsönt az IMF-től. A tízmillió lakosú Fehéroroszország Aljakszandr Lukasenka 17 éves kormányzása idejének legsúlyosabb pénzügyi válságát éli. Hatalmas a kereskedelmi mérleg deficitje, és az ország devizahiánnyal küzd.

AP

A kormány május elején 36 százalékkal leértékelte a nemzeti valutát. A gazdasági minisztérium májusban felülvizsgálta a 2011-re vonatkozó inflációs előrejelzéseket. A tárca becslése szerint az infláció, amely júliusban éves szinten 48,4 százalék volt, az év végére elérheti a 75 százalékot is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.