A negyedik Orbán-csomag 100 milliárdos kiigazításának eddig legfeljebb az ötöde, ami reálisan megvalósítható, a maradék 80 milliárd körül még sok a bizonytalanság. A beszedhető áfabevételeket a kormány idén már többször átírta, a legújabb terv teljesíthetőségét így nehéz megítélni. Gondok adódhatnak a beszerzési stoppal is.
A miniszterelnök által kedden bejelentett 100 milliárdos idei kiigazító csomagból csak 20 milliárd forint az, ami intézkedésekkel is alátámasztott, a maradék forrás teljesüléséhez még olyan lépések kellenek, amelyek mutatják a kabinet tényleges elkötelezettségét a korrekció mellett – állapítja meg a Policy Agenda. Az elemző intézet szerint tartható a jövedéki adó, és a szerencsejáték-adó emeléséből várt 10 milliárd forintos többletbevétel, és reálisnak tartja a magánnyugdíjvagyonban lévő külföldi részvények utáni 10 milliárd forintos osztalékot is.
A Policy Agenda szerint túl sok reális eszköze idén már nincs a kormánynak, csak olyan eszközökhöz tud nyúlni, amelyek teljesíthetősége kérdéses, illetve kevésbé látványosak, de a költségvetés pozíciójának minimális javulását hozhatják.
Áfatologatás
A kormány negyedik csomagjának egyik legnagyobb tétele az állami adóhatóság működésének felgyorsítása, melynek keretében a kabinet a mostani prognózishoz képest 40 milliárd forinttal nagyobb áfabevételt érne el. Ezen az adónemen keresztül eddig 2489 milliárd forint bevételt remélt a legutóbbi, július 27-én kihirdetett költségvetési törvénymódosításban.
Az már látszott az év során, hogy az áfabevételek kisebbek, mint az eredeti, tavaly decemberben elfogadott költségvetési törvényben vártak, ezért a kormány a legutóbb elfogadott költségvetési törvénymódosításban mintegy 70 milliárd forinttal csökkentette az eredeti áfabevételi előirányzatot. A most beherangozott 40 milliárd forint többletbevétel gyakorlatilag ennek az előirányzat-csökkentésnek a részleges visszaírása.
Azok az intézkedések azonban egyelőre nem ismertek, amivel ezt a többletet a kormány el tudja érni, de ugyanakkor az is igaz, hogy év végén nehezen is lehet számszerűsíteni, hogy valóban sikerült-e a program ezen elemének teljesítése – állapítja meg a Policy Agenda.
Lehetnek problémák a beszerzési stoppal
Az elemző intézet szerint az áfabevételek teljesüléséhez képest végrehajtási szempontból már jobban ellenőrizhető az a szintén 40 milliárd forintos intézkedés, amely a közigazgatásban elrendelt beszerzési stopból adódik. Technikai értelemben véve ez a döntés feltehetőleg nem a napi működéshez szükséges mindenfajta beszerzésnek a leállítását jelenti. Hanem ennek egy része a közbeszerzési eljárások leállítása, amennyiben még nincsenek olyan fázisban, amely miatt már nem lehetséges ez a lépés, vagy a tervezettek kiírásának elhalasztása.
Költségvetési értelemben ez azt jelenti, hogy a tárcák, illetve háttérintézményeik költségvetésében ez a forrás maradványként megmarad, amelynek az elvonásáról dönt a kormány. Annak érdekében, hogy ez a lépés transzparens módon ellenőrizhető legyen, a kormánynak rövid időn belül egyes költségvetési fejezetekre vonatkozóan meg kellene határozni, hogy a beszerzések leállításából kitől, mekkora megtakarítást vár el.
Amennyiben nem születik egy ilyen nyilvános döntést, akkor az ennek az intézkedésnek a hitelességét és a kormány elkötelezettségét kérdőjelezi meg. A döntés mögötti másik probléma, hogy amennyiben ez a szükséges fejlesztések, beruházások elhalasztását jelenti, akkor ennek a pénzügyi igénye a jövő évi költségvetésben fog megjelenni, amely a 2012-es büdzsé összeállításakor lesz probléma.
Szűk a kormány mozgástere
Erre a költségvetési évre már nagyon szűk mozgástérrel rendelkezik a kormány, hogy ellensúlyozza a tervezettnél alacsonyabb gazdasági növekedésből adódó bevételcsökkenést. Az ilyen esetben leginkább alkalmazott eszköz az lett volna, hogy az egyes minisztériumoknál és a hozzájuk kapcsolódó háttérintézményeknél elvonást hajtanak végre, amely a közvélemény szemében nem is tűnt volna fel. A probléma most az volt, hogy az év eleji 250 milliárd forintos zárolás miatt a tárcák forrásai a végletekig ki lettek feszítve. Azaz már csak úgy lehetett volna ősz elején elvenni a pénzeikből, ha azzal már akár szerződésekben vállalt kötelezettségeik teljesítését halasztották volna el, vagy pedig törvényben rögzített kötelező feladataikat nem teljesítették volna. Miután három teljes hónap van már csak hátra, ezért az sem volt járható út, hogy létszámcsökkentést rendelnek el a központi közigazgatásban, és ezen a címen forrást tudnak kivonni a személyi és dologi költségek közül. A Policy Agenda szerint egy most eldöntött, és gyorsan végrehajtott elbocsátás pénzügyi hatása idén elenyésző lenne.
Az adóemelések terén is nagyon szűk mozgástere van a kabinetnek, mivel csak olyan adónemhez nyúlhat, amely a belső fogyasztást, valamint a gazdaság működését nem fogja vissza (ebből a szempontból egyébként kérdéses a gázolaj jövedéki adójának emelése, ami a szállítás költségeinek emelkedésén keresztül például drágíthatja az élelmiszereket). A személyi jövedelemadó-rendszer bármilyen változtatása, valamint a cégeket terhelő, és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók és járulékok emelése évközben nehezen is lenne megoldható.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.