Óvatos optimizmus a nyugati tőzsdéken
Az ázsiai tőzsdék erősödése nyomán szerdán emelkedhetnek az európai tőzsdeindexek is, elemzők szerint óvatos optimizmus lehet úrrá a piacokon.
Mindazonáltal szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a piacok tartósan veszélyes szakaszban vannak a világgazdaság helyzetével kapcsolatos általános aggodalmak miatt, és ebben a környezetben továbbra is a biztonságos befektetésekhez történő menekülés lesz jellemző.
A kereskedés kezdete előtt piaci elemzők arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató keddi zárásához képest 75 ponttal magasabban, 5232 pontnál kezd, a frankfurti DAX-30 index 94 pontot erősödik a nyitásban 5288 pontig, a párizsi CAC-40 mutató pedig 53 ponttal nyit erősebben, 3018 pont közelében.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 kedden 54,26 pontos, 1,06 százalékos javulással 5.156,84 ponton zárt, 12,60 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. A frankfurti DAX-30 index 52,21 pontos, 1,00 százalékos mínusszal 5193,97 ponton végzett, 24,88 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén, míg Párizsban a CAC-40 33,90 ponttal, 1,13 százalékkal 2965,64 pontra esett, ez 22,05 százalékkal alacsonyabb érték az év véginél.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.